2017. március 5., vasárnap

Mandulavirágzás Madridban

Végre találtam egy olyan objektumot, ami fél hétkor nyit reggelente!  de nem ám tejivó, vagy kenyérbolt ám - felénk a kínai bolt is csak fél kilenckor nyit (az iskola, munka 9-kor kezdődik).
Mandulás kertben járta - itt az is vanItt nagyon elterjedt a mandula - a legnagyobb mennyiségben termelt csonthéjas lehet. A mediterrán éghajlatban jól érzi magát a fa, és más más fajtákat is termesztenek, mint otthon, mert ezek terebélyesebbek, nem olyan nyurgák, mint a Balaton-felvidéken látni. Már február elejétől elkezdett virágozni, és találtam egy hatalmas kertet Madridban tömve mandulafával.
Egy 21 hektáros nyilvános kert, amiben a mandulafák uralkodnak. Kisebb, 15-20 fasorból álló mandulacsoportot körbevesz egy-egy fenyősor, keskeny erdősávok eukaliptuszból.
Egyetlen teljesen elütő, erős-rózsaszínű mandulafa volt köztük: egy hatalmas korábbi fatörzsből nőtt ki. Kicsit kisebbek a virágai - talán régebbi fajta, nem is olyan bőtermő, mint a többi.

A kis Quinta patak völgyében fekszik a kert, a régi malmokról kapta a nevét a birtok: Quinta-malom, vagy Ötpatak-malom. Persze ezek se vízimalmok voltak, hanem szélmalmok, amik az öntözővizet emelték ki a patakból. Most is áll egy kis szélmotor a kertben.

A birtokot itt finca-nak nevezik, ami tanyát jelent, de valójában kert, mert természetesen fallal van körülvéve. Művészettörténeti kertnek tartják, mert egy alicantei építész építette és alakította ki az1920-as évektől, aki a halála után a közre hagyta a birtok északi részén álló palotával, tóval együtt.

 Nagyon sok család sétált szombat délután, gyerekkel-kutyával, még egyesek biciklivel is. A virágillat úgy elvarázsolt, nem is néztem meg a műtárgyakat - majd legközelebb...
Az Ötmalom-kert az Alcala-utca külső részén van, a Suances metrómegállóból épp ott jövünk föl - nagyon könnyen megközelíthető az 5. metróval.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...